Címlap » Érdekességek a nagyvilágból » Dróntól retteghetnek a szabálytalankodó hajók

Dróntól retteghetnek a szabálytalankodó hajók

Drón segítségével küzdenek Dániában a hajózási hatóságok a környezetszennyezés ellen.  Az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA) által kifejlesztett rendszer lényege, hogy a szakemberek a levegőből monitorozzák a tengeri járművek kénkibocsátási szintjét végig a Nagy-Bælt tengerszoros mentén. Azért ezen a szakaszon, mert itt közlekednek napi szinten a Balti-tengerről érkező és odafelé tartó nagyobb tartályhajók. A svéd Saab által gyártott Skeldar V–200-as, melyet az EMSA bocsátotta a hatóságok rendelkezésére, körülbelül 90 méterre közelíti meg a megfigyelt járműveket, mindössze öt-tízre percre van szüksége ahhoz, hogy elemezze, az adott hajó kénkibocsátási szintje megfelel-e az uniós határérékeknek az adatokat pedig egyből a megfelelő dán hatóságoknak továbbítja. Első sikeres mérését a drón idén április 11-én hajtotta végre.
 
Kérdésünkre, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen gyakoriak a szabálytalankodó hajók a vizsgált szakaszon, a Dán Tengerészeti Hatóság jelezte, az eddig megfigyelt járműveknek kevesebb, mint 5 százalékánál mért a drón az uniós normát (0.1 százalék) meghaladó kénkibocsátási szintet. Peter Krog-Meyer, a hatóság kommunikációs osztályának vezetője azonban hozzátette azt is, hogy a drón mérései önmagukban nem minősülnek terhelő bizonyítéknak. A kapott adatokat elsősorban arra használják, hogy meghatározzák, mely járműveket érdemes alaposan megvizsgálni a soron következő kikötőben. Hozzátette azt is, hogy a drón jelenlétének jelentős „visszatartó" ereje van. A különböző hatóságok által alkalmazott további eszközökkel együtt (pl. helikopteres megfigyelések, illetve a hidakra rögzített kibocsátást mérő műszerek) azt üzeni az esetleges szabályszegőkenk, hogy „jobb nem szórakozni a kénkibocsátási szintekkel a dán vizekben".
 
Fotó forrás: Danish Maritime Authority

Küldetésünk

A DOE küldetése

A biztonságos pilóta nélküli repüléshez szükséges műszaki-technikai, vezetési-irányítási és repülésbiztonsági tudásbázis rendszerezése és tagjai közötti megosztása; a normatív és etikai szabályrendszerek megteremtése, illetve azok kialakításában való közreműködés; az ágazat szereplői közötti egyeztetés, koordináció; a jogalkotókkal és hatóságokkal történő együttműködés.

 
 

Facebook