Day 2025
Az Szolnoki Reptárban augusztus 2-án tartott Drone Day-ről a rendezvényen részt vevő társaink beszámolói alapján írhatunk röviden. Az érdeklődők és a látogatók ismét nagyon színvonalas rendezvényről nyilatkoztak, annak ellenére, hogy a látogatottság a vártnál alacsonyabban alakult. Sajnos az esemény nem volt konfliktus mentes, mivel volt, aki a beltéri Micro drónos csapat tevékenységét kifogásolta. Ettől eltekintve, a közönség ismét rajongott a whoop-ok akrobatikus mozgásáért és a versenyek izgalmaiért, amelyet kivetítőn FPV nézetből élvezhettek. Köszönjük az FPV Garage és a Tiny Woops csapatának a részvételt és beszámolót.

TeFesz
Augusztus 29-30-án az Andrássy úton kiállítóként szerepeltünk, ahol a TeFesz, Terézvárosi kulturális rendezvényre kaptunk meghívást. Sátrunk a Rendőrség sátra mellett kapott helyet és eseti légtérben prezentáltuk a drónok repülését. A szabályozás megismertetése mellett, a kiállított és reptetett drónok bemutatásán túl, mindig törekszünk arra, hogy az érdeklődők kipróbálhassák képességeiket is. Ezért két nagy monitorra kivetített szimulátoron gyakorolhattak. Még minket is meglepett, hogy milyen nagy számú érdeklődő látogatta meg standunkat. Többen a második napon is visszalátogattak hozzánk, mivel érdekelte őket a technológia. Sőt, egyesületi tagságot is létesítettek. Új tagjainkat ezúton is üdvözöljük!
Title
Koalíciók Napj
a
Szeptember 25-én tartotta plenáris ülését (részlegesen) a Magyarországi Drón Koalíció, amelyről külön hírlevélben számolunk be. A rendezvényen kiállítóként is részt vettünk. A technológiai koalíciók látogatói által talán legjobban látogatott standunk mellett, aktív beltéri reptetéssel demonstráltuk a biztonságot az alaptalan félelmek eloszlatása céljából.
Közelgő esemény
A Budapesti Művelődési Központ idén is megrendezi a Pályaválasztási börzét a végzős általános iskolás tanulók számára.
Időpont: 2025. október 10. 10.00 – 15.00 óráig
Egyesületünk kiállítóként szerepel a rendezvényen, ahol a továbbtanulás iránt érdeklődő diákokkal találkozunk. A technológiát, sportot minden évben nagy érdeklődéssel fogadják a tanulók, ami sokat segít a kialakuló jövőképükben és a pályaorientációban.

Gyarapodnak az egyesületi előnyök:
Környezetvédelmileg korlátozott légtér
Kértünk és kaptunk környezetvédelmileg korlátozott légtérbe engedélyt. Az őszi időszak különösen színes lehetőségeit használhatják ki tagjaink, kifejezetten népszerű kiránduló területeken. Részletekért keressetek minket az info@doe.hu email címen. Mint ismeretes az egyesületünk rendelkezik már klub engedéllyel néhány korlátozás alá eső területen, de a környezetvédelmileg korlátozott légtér csak 30 napig érhető el, így ezt október végéig használhatjuk ki.
Kiemelkedő a felelősségbiztosítás:
Ha váltanál hobbi szintről, a céges tagjainknak lehetőségük van egyedülállóan kedvező biztosítás megkötésére, amely a jogszabályi követelmény szerint 750.000 SDR fedezet mellett a legjobb árat garantálja. Egyedi ajánlatért az info@doe.hu címre írjatok!
Hobbi – szabadidős célra a tagdíj tartalmazza a felelősségbiztosítást, melynek megkötése azonban nem automatikus folyamat, a feltételei és igénylés menete a doe.hu biztosítás menüpont alatt részletesen olvasható. A tagdíjfizetés mulasztása esetén a felelősségbiztosítást felmondjuk, ezért érdemes ellenőrizni a tagságunk aktív státuszát, amely a tagkártya QR kódjával érhető el, illetve a weboldalon bejelentkezve a személyes adatlapon.
Nemzetközi hírek
Az ANRA, Manna, DroneUp, Zipline és Wing részvételével zajló amerikai UTM-bevezetési program keretében az első közös légtérben végrehajtott repülések 2024. június 25-én kezdődtek. A drónipar kereskedelmi jövője, a kereskedelmi drónok működésének kiterjesztésén múlik az, hogy a városokban a látótávolságon túli (BVLOS) autonóm műveletek rutinszerűen beépülnek-e a közösségek és a vállalkozások mindennapi életébe. Ez víziónak könnyű – az oda vezető út azonban nehéznek bizonyult, mivel a világszerte működő szabályozó hatóságok lassan adják ki a tanúsítványokat a legfontosabb információszolgáltatóknak és az UAS forgalomirányítási szolgáltatóknak.
Bár a világ számos részén szórványosan megjelentek a drónos szállítási programok, ezek inkább kivételnek számítanak, mintsem hogy teljes mértékben integrálódva lennének a környező légtérbe. Ezért nem tudják teljes potenciáljukat kihasználni. Ezzel szemben Kína eVTOL-szektora a tartományi és nemzeti prioritások egyedülálló összehangolásából profitál, több milliárd dolláros támogatásokkal, infrastrukturális vállalásokkal és ingatlanösztönzőkkel táplálva a gyorsnak tűnő fejlődést. A kínai városokban már rendszeres eVTOL-járatok közlekednek, amelyek felbecsülhetetlen operatív adatokat szolgáltatnak, és felgyorsítják a tanulási görbét mind a gyártók, mind a szabályozók számára.
A Közel-Kelet, különösen az Egyesült Arab Emírségek (EAE) a szabályozási rugalmasság és jelentős pénzügyi források felhasználásával, globális tesztterepként pozícionálta magát az eVTOL innováció számára, felgyorsítva az üzembe helyezést. Ahogy Kína esetében is, néhány közel-keleti üzemeltető valós adatok gyűjtését végzi a rutinszerű eVTOL-repülésekkel, ami lehetővé teszi számukra, hogy finomítsák és kezeljék azokat a gyakorlati kihívásokat, amelyek máshol még elméleti szinten ragadtak.
Veszélyes a 250g alatti drón is?
Sokkoló hírként jelent meg az a cikk, amelyben már a 250g alatti drónokat is a veszélyes kategóriába sorolja egy felmérés alapján.
A cikk itt olvasható. Az 1 tengeri mérföldön belüli (pilóta nélküli és pilótás gépek közötti) megközelítéseket tekinti ”találkozásnak”. Ez pontosan 1852m távolság. A cikk nem tér ki arra, hogy a magassági „elkülönítés” miatt a „találkozások” nem konfliktusok, de rosszul hangzó szavakat használ: „összecsapás” „kockázat”. Az Eurocontrol Affordable Cooperative UAS Traffic Detection (ACUTE) projektje szerint 2024-ben az európai városok felett észlelt drónok és legénységgel rendelkező repülőgépek közötti „közeli találkozások” száma elérte a 3833 találkozást.
Tagdíj bankszámlaszáma: 16200151-18542792 IBAN: HU23 1620 0151 1854 2792
S.W.I.F.T.BIC: HBWEHUHB Bank: MagNet Bank Zrt.


