Drónjogsit, de hogyan?

Akik most kezdenének bele a drónozásba, de nem tudják hogyan lehet a drón irányításához szükséges távpilóta igazolványt megszerezni, azoknak szól az alábbi összefoglaló.
A hazai drónosok részben a KTI, részben az Austrocontrol képzésen keresztül szereznek jogosítványt.

KTI képzés és vizsga
A KTI rendszer előnye, hogy kellően részletes, a magyar viszonyokra épülő, ellenőrző kérdéseket tartalmazó, amely alapján a tetszőleges időbeosztással megtekinthető online kurzusa elvégzése közben a jelentkező már felmérheti tudását. Hátránya, hogy a kurzus elvégzését követően a vizsgát kizárólag vizsgaközpontokban, díjazás ellenében lehet letenni. A bár a vizsgaidőpontokat előre meg lehet választani, azonban ezek nem biztos, hogy igazodnak a vizsgázó szabadidejéhez. A kompetencia igazolvány több nappal a vizsga után érkezik meg.

Jelentkezés feltétele
A jelentkező 16. életévét betöltötte.
Vizsgadíj
A tanfolyam ingyenes, a vizsga díja 6900 Ft, melyet az e-Titán rendszerbe jelentkezve bankkártyával, vagy banki átutalással tudnak befizetni.
Témakörök
repülésbiztonság;
légtérkorlátozások;
a légi közlekedés szabályozása;
az emberi teljesítőképesség határai;
operatív eljárások;
általános UAS-ismeretek;
a magánélet tiszteletben tartása és az adatvédelem;
biztosítás; és
védelem.

A vizsga számítógépen végzett elméleti tesztvizsga formájában valósul meg. A vizsga teljesítéséhez egy 40 kérdésből álló feleletválasztós tesztet kell megoldani. A vizsga időtartama 40 perc, a 40 kérdésből legalább 30-at kell helyesen megválaszolni a sikeres vizsgához.

A vizsgán a vizsgázónak be kell tudni mutatnia személyazonosításra alkalmas érvényes okmányát (pl. személyi igazolvány).
Sikeres vizsga esetén a Vizsgaközpont kiállítja az online képzés teljesítéséről szóló igazolást (A1/A3). Az igazolást a vizsgázó e-mailben kapja meg. Az igazolás kiállítása térítésmentes.

Az eljárás ezen a platformon indítható:
https://www.kti.hu/dron/jelentkezes-kepzesre

Austrocontrol képzés és vizsga
Az Austrocontrol a weboldalán mutatja be a vizsgázók számára azokat az információkat, amelyek a vizsga letételéhez szükségesek. Viszonylag tömör és jól áttekinthető anyag, amelyet a böngészők többsége magyar nyelvre lefordít. Nem érdemes a vizsgát megpróbálni a tananyag elolvasása nélkül, de aki ezt nem mulasztja el, nagy esélye van elsőre átmenni a vizsgakérdéseken.

Az Austrocontrol vizsga előnye, hogy a tananyag egyszerű, gyorsan áttekinthető, a vizsgakérdések logikus gondolkodással, józan gondolkodással megválaszolhatók. Az utolsó kérdés után a küldés gomb megnyomását követő pár másodperc alatt megküldik a tanúsítványt és nem kell várni vizsgaidőpontokra. Így akár éjjel is neki lehet állni a vizsgának. Hátránya, hogy a KTI tananyaghoz képest kevesebb ismeretet nyújt, bár az A1-A3 kategóriában a részletesebb ismeretek talán nem is szükségesek.

Az elméleti vizsga 40 feleletválasztós feladatot tartalmaz, 60 perced van a válaszadásra. Ha a feladatok 75%-át helyesen válaszoltad, akkor a vizsga után megkapod a távpilóták kompetenciaigazolását.

Az online vizsgát annyiszor ismételheted meg, ahányszor csak akarod, amíg nem sikerül. (Valódi, gyakorlatias és hasznos tudást nem, csak elméleti ismeretek ad.)

Figyelem! A vizsgakérdések német vagy angol nyelven választhatók. Amennyiben egyik nyelven sem beszélsz, töltsd le a telefonodra a google fordítóprogramot. Állítsd be a fordítást német nyelvről magyar nyelvre, aktiváld a fordítóprogramban a kamera gombot, majd a telefon kameráját irányítsd a monitorodon megjelenő szövegre. Ekkor a telefonodon a kérdések magyar nyelven jelennek meg. A szakmai szöveget néhol a program rosszul fordítja, de amennyiben értelmezed a válaszokat, nem okoz komoly nehézséget a helyes válaszok megadása.

A vizsga sikerességéről a teszt befejezését követően rögtön megkapod az értesítést. Sikeres vizsga esetén az eu-s kompetencia tanúsítvány (az EU területén minden tagállamban elfogadott) azonnal letölthető.

A vizsga nem helyettesíti az egyes tagállamok speciális repülésügyi szabályainak ismeretét, amelyekről a műveletek tervezésekor érdemes tájékozódnod.

A drónosok nagy számban tettek sikeres Austrocontrol vizsgát abban az időszakban (2021 nyaráig), amíg a magyar vizsgáztatási rendszer elindult.

A tananyag itt olvasható és a vizsga is innen indítható:

Lehrmaterial

Ne felejtsétek el, hogy a jogszerű reptetéshez nem csak a távpilóta igazolvány megszerzése, hanem az üzembentartó és a légijármű nyilvántartásba vétele, továbbá a Mydronespace alkalmazás használata is. A kötelező légijármű felelősségbiztosítás megléte csak 250 g feletti drónokra kötelező. Ezekről a DOE weboldalán a Tudáspár menüpont ad további eligazítást.

Neked ajánljuk ...